Ha kalandvágyóbb vagy annál, hogy befizess 10 – 20 eurot, és elmenj hajóval egy erőltetett teknőslesre akkor ezt a programot neked találták ki:)Természetesen teljesen ingyenes!Elárulom neked, hogy hol látszhatsz garantáltan teknőst!
A teknőslesre el kell menned a laganasi kikötőbe korán reggel.A korán ugye relatív:)Szóval sétálj ki a kitötőbe és reggel 8 és 9 között ott fog reggelizni a mi teknősünk:)
Minden reggel jön egy halász, aki először lepakolja az éjjel vagy hajnalban fogott zsákmányt a piacon (ezt mi nem látjuk), majd visszatér a kikötőbe, hogy kipucolja a halászhálóból a tintahalakat, kagylókat és rákokat…ezeket a vízbe dobálja, a teknős pedig ezt nagyon jól tudja, így minden reggel megjelenik és várja a reggelit.Teljesen a hajó mellé úszik és így gyönyörű fényképeket lehet róla készíteni.Célszerű minél előbb kimenni, mert egy egész kupac ember szokott összegyűlni és az első sorból lehet igazán jó képeket csinálni.A teknős olyan közel úszik, hogy szinte meg lehet érinteni.
Kamerát, fényképezőgépet ne hagyd otthon!!!!:)
Aki tud úszni és egy kicsit bátrabb és persze szerencséje van úszhat együtt a teknőssel.Mi a párommal szerencsések voltunk, úszhattunk együtt a híres Caretta caretta teknőssel.Bevallom én majdnem feladtam, vártunk rá elég sokat a vízben mire megpillantottuk.Megosztom veletek a titkot, próbáljátok ki, óriási élmény, mindenképpen érdemes!Felejthetetlen!
Szóval a kiköttőben, ahol elindul a függőhíd Agios Sostis szigetre, bemész a vízbe és elkezdesz úszni a nyílt víz felé.Mi csak egy picit úsztunk tovább, mint a sziget véget.Itt úszkáltunk közel egy órát, mikor megpillantottuk a teknőst.Hihetetlen látvány volt, óriási!És egy cseppet sem zavarta, hogy ott bámuljuk, nyugodtan falatozott a sziklákról letépett moszatokból, szivacsokból.Ehhez a mutatványhoz búvárszemüveg és pipa elengedhetetlen!!!!!





